Eszter modern nő. Reggel rizstejjel issza a kávéját. Koffeinmenteset. Utána eszik egy kis tálka zabkását, miközben végigpörgeti a Facebook-ot. Majd az Instát. Azt hallotta, hogy a zabkása segít egyensúlyba hozni az emésztését. Ma reggel mégsem ez történt, így iszik még egy kávét, hátha az segít.
Mostanában gyakran van székrekedése. Talán a kevesebb mozgás lehet az oka. Esetleg a stresszes napok, és a határidős munkák sokasága. Ki tudja? Pedig Eszternek nagyon fontos az egészséges életmód, és a kiegyensúlyozott táplálkozás. Esténként ezekkel kapcsolatos blogokat olvas, és szívesen változtat napi rutinján, hogy kipróbálhassa az újabbnál újabb trendeket és diétákat. A munkahelyén is felfigyeltek már a „hóbortjaira”, és szívesen kérnek tőle tanácsot az egészséges életmódban kevésbé járatos kollégák.
Valahogy a székrekedés mégsem múlik. 2-3 naponta is előfordul, és nem segít rajta a bő folyadékfogyasztás, vagy a rostokban gazdag táplálkozás. Sőt Eszter azt is észrevette magán, hogy reggelente egy kicsit frusztráltabb, amíg a toaletten tett látogatása sikeresen nem végződik. Igen, a „siker” egy jó kifejezés erre, hiszen a „siker” hiánya akár az egész napjára rányomhatja a bélyegét.
Gyógyszert nem akar szedni. Az nem természetes. Édesanyja a múltkor azt javasolta neki, hogy próbálja meg a kovászos uborkát tejjel. „Vajon rizstejre gondolt anya?” – futott át a gondolat Eszter fején, de gyorsan elhessegette. Nos a kovászos uborka tejjel felejthetetlen gasztronómiai élmény volt számára. Eredmény nélkül. Mikor elmesélte legjobb barátnőjének, Évának, közösen nevettek.
„Gondoltál már arra, hogy gyógyszer és gyógyszer között is van különbség?” – kérdezte Éva. „Én egy prebiotikus hatású hashajtó szirupot használok, ami gyógyszer ugyan, de nem is szívódik fel a beleimből. Végighalad az emésztőrendszeren, és hatását a vastagbélben, a széklet lazításával fejti ki. Még segédanyagokat sem tartalmaz. És a bélflórámat is kedvezően befolyásolja. A bélflóra fontos dolog.” – bizonygatta Éva. „Laevolac szirup a neve.”
Így történt, hogy Eszter életében először kipróbált egy gyógyszertári készítményt a székrekedésének kezelésére. A kovászos uborka tejjel pedig egy vidám anekdota maradt.